Parancsnok!
Májusban bemutattuk a matchmaker következő fejlesztési szakaszára vonatkozó terveinket. Azóta éles környezetben teszteljük ezeket a változtatásokat, felmérjük a hatásukat, és ahol szükséges, finomítjuk őket.
Most készen állunk a következő lépésre a 2.4-es frissítéssel. A bejegyzés első része azokat a matchmaking-fejlesztéseket mutatja be, amelyek sikeresen átmentek a tesztelésen és készen állnak a bevezetésre – ezek elsősorban a könnyű harckocsikat érintik. A második rész a 2.4-es verzióban tesztelendő változtatásokról szól, például a pályaismétlődések csökkentéséről.
Matchmaker-változások: Bevezetésre készen
A könnyű harckocsik szerepkörei
A könnyű harckocsik sok pályán meghatározzák a játékmenetet, de nem mindegyiküket ugyanarra a szerepkörre tervezték.
Egyes könnyű harckocsik a felderítésre specializálódtak, mások a sebzésosztásra, míg némelyikük sokoldalú. A 2.4-es frissítésig gyakran előfordult, hogy különböző specializációjú járművek kerültek egymással szembe, amely egyenlőtlen felderítési lehetőségeket és következetlen játékmenetet eredményezett.
A könnyű harckocsik szerepköreinek (felderítő, támogató, univerzális) bevezetésével a matchmaker figyelembe veszi az egyes járművek szerepkörét a csapatok összeállításakor. A cél az, hogy igazságosabb és kiszámíthatóbb párosítások szülessenek, miközben megőrizzük a csaták változatosságát.
Az alábbi infografika a változások hatását mutatja be. Az ábra azt mutatja (zölddel), hogy a 2.4-es frissítés előtt mekkora eséllyel (kb. 50%) került egy Manticore össze egy másik Manticore ellen, míg a 2.4-es frissítés után mekkora eséllyel (jóval 90% felett) kerül egy azonos szintű és szerepkörű könnyű harckocsi ellen – az összes pályán, valamint külön a Malinovka és a Prokhorovka pályákon (tipikus nyílt pályák, ahol a könnyű harckocsik nagyban befolyásolják a csata kimenetelét).
| ÖSSZES PÁLYA | MALINOVKA | PROKHOROVKA |
![]() |
![]() |
![]() |
Csapatonként legfeljebb két könnyű harckocsi
A könnyű harckocsik szerepköreinek bevezetésével párhuzamosan bevezetünk egy korlátozást is, miszerint csapatonként legfeljebb két könnyű harckocsi lehet.
A tesztelés során ez kiegyensúlyozottabb csatakezdeteket eredményezett, és kevesebb olyan esetet, amikor több könnyű harckocsi versengett ugyanazokért a felderítési lehetőségekért. Segített a csaták menetének javításában is azokon a pályákon, ahol a felderítés nagy szerepet játszik a kimenetel eldöntésében.
A szerepkörök megkülönböztetésével együtt ez a változtatás a könnyű harckocsikkal való játékot következetesebbé és élvezetesebbé teszi, mind a könnyű harckocsikkal játszó játékosok, mind a csapataik számára. A 2.4-es frissítéstől kezdve a legfeljebb négy könnyű harckocsit és önjáró löveget (együttesen) felvonultató csaták aránya a jelenlegi kb. 80%-ról kb. 87%-ra fog nőni.
A matchmaker-alaprendszer változásai
Egy újabb fontos lépést tettünk a matchmaker fejlesztése terén. A fejlesztések hatását a következetesebb csapatösszeállításokban és az összességében jobb matchmakingben fogod érezni.
A frissített rendszer komplex feltételeket használ a csatában lévő különböző típusú járművek kiválasztásában. Csökkenti annak a valószínűségét is, amikor a játékosok a forgalmas időszakokban ideiglenesen nem kerültek várólistára.
A technikailag fejlettebb matchmaker lehetővé teszi, hogy hatékonyabban vezessünk be új szabályokat, és tovább bővítsük a rendszert olyan funkciókkal, amelyeket korábban nehéz vagy lehetetlen lett volna megvalósítani.
A következő tesztelési kör a 2.4-es frissítésben
Kevesebb pályaismétlődés
Az egyik első új funkció, amelyet a fejlesztett MM tett lehetővé, egy fejlesztett pályaválasztó rendszer. A 2.4-es frissítéssel egy új funkció tesztelését kezdjük meg, amelynek célja a pályaismétlődés csökkentése.
A cél nem az, hogy teljesen megakadályozzuk ugyanannak a pályának az ismétlődését (például hosszabb ideig tartó játék során), hanem hogy jelentősen csökkentsük annak valószínűségét, és a játékosok sokszínűbb pályákon csatázhassanak még akkor is, ha hosszabb ideig játszanak. A matchmaker jobban figyelembe fogja venni azokat a pályákat, amelyeken a közelmúltban játszottál, és ezt az információt felhasználja a jövőbeli csatáid kiosztásakor.
Az alábbi infografika megmutatja, hogy mennyire valószínű, hogy nem találkozol ugyanazzal a pályával különböző ideig tartó játék során (csatákban mérve, modellezési előrejelzéseink alapján) a 2.4-es frissítés előtt (balra) és után (jobbra). Például a 21–25 csatából álló játéknál a pályaismétlődés elkerülésének valószínűsége 1%-ról 69%-ra ugrik, a gyakoribb, 11–15 csatás játéknál pedig 40%-ról 97%-ra nő.

A tesztelésre használt szervereken minden játékos találkozni fog véletlenszerű eseményekkel (még akkor is, ha ez az opció le van tiltva a beállításokban).
A várakozási idő megnövekedhet.
Jövőbeli változások
Az elmúlt néhány frissítés során a matchmaking folyamatosan fejlődött egy sor célzott fejlesztéssel. Néhány ezek közül azonnal látható csatában, míg mások azokat a rendszereket érintik, amelyek lehetővé teszik a jövőbeli fejlesztéseket.
A most megjelenő változtatások e folyamat egy újabb szakaszát jelentik, nem pedig annak végét. Célunk változatlan marad: lépésről lépésre javítani a csaták minőségét, minden változtatást teszteléssel ellenőrizni, és tovább építeni egy olyan matchmaking-rendszert, amely igazságosabb, kiegyensúlyozottabb és ezáltal élvezetesebb csatákat kínál.
Visszatérési jutalmak

- Bérelhető prémium jármű 30 napra
- 30 küldetés: 5× XP a győzelemért
bérlet


- Bérelhető prémium jármű 30 napra
- 30 küldetés: 5× XP a győzelemért
bérlet


- 15 személyes tartalék: +100% harci XP 1 órán át
- 15 személyes tartalék: +50% kredit 1 órán át
Ismerd meg a 2.4-es frissítést
Fedezd fel a 2026-os év legnagyobb World of Tanks-frissítését, amelyben XI-es szintű járművek, egy új német nehézharckocsi-ág, új személyes küldetések, továbbfejlesztett matchmaking és még sok más vár rád.
Gördülj ki!




As a huge football fan I have tested plenty of betting sites and this one delivers consistently. The live odds update instantly and I never miss a crucial match moment. The interface is so intuitive that even my friends who usually avoid apps picked it up in minutes. Seriously worth checking out bet593marcador
Honestly, this is one of the most reliable platforms I have used in Bangladesh. The payout process is super fast and the games are top notch. Highly recommend bdjaya9bangladesh for anyone looking for a fair game.